2012. április 6., péntek

Húsvét alkalmából egy kis gondolatébresztő

"Nagypénteken Krisztus kereszthaláláról emlékezik meg a kereszténység, a katolikus egyházban pedig ezen a napon nem mutatnak be szentmiseáldozatot, és az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezik ki a Krisztus halála felett érzett gyászt.

A nagypénteki szertartás három részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; kereszt előtti hódolat; szentáldozás.
...
Az igeliturgia része a szenvedéstörténetnek, azaz a passiónak a felolvasása vagy énekes előadása, amelyben felidézik Krisztus szenvedéseit.
...
Az ezután következő kereszthódolat során egyenként vonulnak a hívek a kereszt elé, imádatukat pedig térdhajtással vagy a kereszt megcsókolásával fejezik ki. A szertartás után a szent sír előtt imádkozhatnak a hívek."

Forrás: (MTI)
http://kuruc.info/r/1/94483/


Nekem ez egyre inkább nem tetszik! A következőket kéretik nem Istentagadásnak venni!

1. Miért kell Krisztus "halála" feletti gyászról egyáltalán beszélni, állandóan keseregni, miközben az Ő esete éppen hogy maga az üdvtörténet? Krisztus feltámadása, azaz a halál, az anyagiak felett aratott győzelmével indul elvileg kereszténység, akkor az Egyház miért megy állandóan vissza a halálára? Miért ezt ünnepli? (vagy majd három nap múlva ünnepelünk egy nagy húszabálással? tegyük mindezt a feltámadás tiszteletére? ez lenne a hagyomány? így emlékezzünk Rá?)

2. Aztán. "A nagypénteki szertartás három részből áll: igeliturgia olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel; kereszt előtti hódolat; szentáldozás". Hogy is van ez? Könyörgés! Hódolat! Áldozás! Hm... én nem emlékszem rá, hogy Jézus egyáltalán használta ezeket a kifejezéseket! Nem igazán ilyesmiről szólt a szeretet-tanítása...

3. Aztán itt van ez a szenvedéstörténet. Jézus többször is utalt rá, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell lenniük, tehát tudatában volt az emberi teste sorsának, tudatosan csinálta végig ezt a "szkennáriót", de akkor az Egyháznak miért kell állandóan a szenvedéseket kihangsúlyozni? Miért nem arról beszélünk, hogy a Kálvária maga a bizonyíték az Isten által teremtett lélek elpusztíthatatlanságának, az „ember” test és anyag feletti hatalmának?

4. "Az ezután következő kereszthódolat során egyenként vonulnak a hívek a kereszt elé, imádatukat pedig térdhajtással vagy a kereszt megcsókolásával fejezik ki". Hm... miért tűnik ez nekem konkrétan bálványimádásnak?? Kért olyat Jézus, hogy csókolgassuk a keresztet, vagy simogassuk a Mária-szobor lábát? Emberek, ezek halott tárgyak! Bálványimádókká tették a keresztényeket? Az Életet szeressük ne a tárgyainkat!

(Nem mellesleg a koronaimádat is kísértetiesen ide illik...)

Nagyon elkanyarodtunk az eredeti tanítástól. Jézus az üdvözültek (felébredtek!) vonatkozásában nem egy Földi királyságról beszélt, nem a földi tárgyaink imádatáról, azokhoz való ragaszkodásról, az egyház viszont egy kétezer éves igen gazdag Földi királyságot épített ki magának! És még csodálkozunk, hogy az Egyház szavahihetősége egyre csorbul? Most ne is az inkvizíciókra gondoljunk, vagy a "keresztes hadjáratokra", ahol „Isten nevében” milliókat mészároltak le, mert ez már történelem, hanem ugyan nézzük már meg, hogy a Vatikán melyik pénzintézetnél vezeti a számláit. Vegyük észre a párhuzamot az elzárt, bankár-elitből álló City of London, és a magas falakkal körbevett zárt elitből álló Vatikán között. Ez ugyanaz a csapat skacok! Fénytől elzárt falak mögött nincs megváltás!

Hahóóóó! Ébresztő!!!
Nézzétek az aranyba öltözött egyházat, de inkább a Fényt lássátok meg végre! Hallgassátok meg a papot, de a szívetekre hallgassatok! A Bibliából tanuljatok, de Istenben higgyetek!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek! Töltődjetek a családotok körében!
A tojásfestés, sonkafőzés, készülődés, és egyéb magyar hagyományokat tiszteletben tartva, azért jó lenne egy percre csendesen felidézni magunkban Jézus Krisztus által elmondottakat, és a további kesergés és önsanyargatás helyett felemelni a tekintetünket az égre, megnyitni a szívünket Isten felé, és végre kimondani és elfogadni a tanítás lényegét:

Mi maga vagyunk az Örökkévalóság.


TT

24 megjegyzés:

  1. Óvatosabban bánnék a bálvány kérdéssel...
    (Eleve hol kezdődik a bálvány imádat?)

    Az egyiptomiak ábrázolták isteneiket. Ez bálvány imádat vagy sem?
    A sumérok szintén ábrázolták isteneiket, akkor ez is bálvány imádat?
    Az őseink imádták és ábrázolták a Napot és a Holdat. (mai napig része a kultúránknak( székely zászló))Az EGY (a teremtő isten) jele, a rovás írt "GY", a kettős kereszt, ami EGYben a test lélek szellem kapcsolatot is megjeleníti szintén bálvány imádat?

    A Szent Koronát szeretik és tisztelik az emberek, akkor ez már bálvány imádat?

    Nem vagyunk sem zsidók, sem arabok, akiknél valóban gond a bálvány imádat. Miért gond, és ha gond hol a határ ahonnan már gond a bálvány imádat? A teremtett világnak világnak a bálványok is részei, hiszen minden EGY...

    Szép Napot!

    VálaszTörlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=eenafU1f9EM

    VálaszTörlés
  3. TT, ne haragudj de ilyenkor olyan vagy, mint egyik régi kollégám, aki Jehova volt...

    VálaszTörlés
  4. Hova hova Jehova ezzel az agymosott bájvigyorral? Vigyázz koma, nehogy betévedj ám a cigánysorra, különben búcsút mondhatsz a cukimuki oldaltáskádnak.

    VálaszTörlés
  5. Isten tiltja mindenfele teremtmeny imadatat.

    ”Isten ugyanis haragjat nyilatkoztatja ki a mennybol az emberek minden hitetlensege es gonoszsaga ellen,azok ellen,akik gonoszsagukkal feltartoztatjak az igazsagot.Mert ami megismerheto az Istenbol,az nyilvanvalo elottuk,mivel Isten nyilvanvalova tette szamukra.Ami ugyanis nem lathato belole:az O orok hatalma es istensege,az a vilag teremtesetol fogva alkotasainak ertelmes vizsgalata reven meglathato.Ennelfogva nincs mentseguk,hiszen megismerték Istent,mégsem dicsoitettek vagy aldottak Istenkent,hanem hiabavalosagokra jutottak gondolkodasukban,es ertetlen szivuk elsotetedett.Akik azt allitottak magukrol,hogy bolcsek,azok bolondda lettek,es a hallhatatlan Isten dicsoségét felcserélték emberek es madarak,négylabuak es csuszomaszok kepevel.Ezert kiszolgaltatta oket az Isten szivuk vagyai altal a tisztatalansagnak,hogy meggyalazzak egymas testét.Akik az Isten igazsagat hazugsaggal csereltek fel,azok a TEREMTMENYT IMADTAK es szolgaltak a Teremto helyett,aki aldott mindorokke.Amen.
    Ezert Isten gyalazatos szenvedelyeknek szolgaltatta ki oket.Mint ahogy asszonyaik felcsereltek a termeszetes érintkezést a termeszetellenessel,ugyanugy a ferfiak is elhagytak a noi nemmel valo termeszetes erintkezest,es egymas irant gerjedtek fel kivansagukban;ferfiak ferfiakkal fajtalankodtak,de el is veszik tevelygesuk melto jutalmat onmagukban.Es mivel nem meltattak Istent arra,hogy megtartsak ismeretukben,Isten kiszolgaltatta oket az erkolcsi itéletre keptelen gondolkodasnak,hogy azt tegyék,ami nem illik.Ezert tele vannak mindenfele hamissaggal,gonoszsaggal,rosszindulattal;besugok,ragalmazok,istengyulolok,gogosek,dicsekvok,talalekonyak a rosszban,szuleiknek engedetlenek,kimeletlenek,szoszegok,szeretetlenek es irgalmatlanok.Ok ugyan megismertek Istennek azt az elhatarozasat,hogy akik ilyeneket cselekszenek,meltok a halalra,megis nem csak maguk cselekszik ezeket,hanem azokkal is egyetértenek,akik ilyeneket muvelnek.Ezert nincs mentseged,te itelkezo ember,mert amikor mas felett itelkezel,magadat iteled el,hiszen magad is ugyanazt cselekszed,mikozben itelkezel!”(Ujszov.Roma 1:18-32;2:1).
    A nap,hold stb.imadatrol még:5Mozes 17:3; 2Kiralyok 23:5 stb.).

    Ezek utan a magyar nep ne csodalkozzon,hogy atok alatt van.A Nap es a Hold a mai napig a kulturank resze?...hat eppen ez a baj...a balvanyimadas...es az,hogy Istvan kiraly egy halottnak(Marianak)a kezebe ajanlotta orszagunkat,es még lehetne sorolni a sokfele utalatos balvanyt,amire mostanaban ez az ujpoganysag rakapott Magyaro.-n.A katolicizmus pedig meg melyebbre viszi a magyarsagot(de nem csak oket)a romlasba,Istent bosszantva ezzel.

    Whitelily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Nap teremtő erővel bír, nélküle semmi sem lenne ezen a Földön. Isten teremtménye a Nap is úgy mint a Föld, és ahogy az emberek. Ahogy az emberek is képesek teremteni a gondolataik által (minden gondolatnak valahol lesz az időben valamilyen következménye), úgy a Nap is a fénye által (neon fény alatt soha nem kapunk olyan paradicsomot, mint napfény alatt, a sok napsütés az emberek gondolataira, egészségére is kihat)
      Isten azt kérte volna, hogy csak őt szeressük? Hiszen mindent ő teremtett... Nem kéne szeretnünk az Ő teremtményeit, amikor minden EGY?
      Ez olyan mintha elvárnánk a gyermekeinktől, hogy csak minket szerethetnek...Ez így biztosan nem a fejlődés és a megvilágosodás útja!
      ( A Bibliát sajnos nem tudom elfogadni Szent írásnak, vannak benne nagyon komoly tartalmú részek, és egy csomó olyan dolog amivel képtelen vagyok azonosulni )
      Nagy Boldog Asszony országa vagyunk és nem Máriáé. Az idő és Róma ezt Máriára formálta...
      A katolicizmus valóban mélyebbre viszi az emberiséget.

      Törlés
    2. Senki nem mondta,hogy ne oruljunk a napsutesnek ami elteto erot ad a foldnek,minden elolenynek.Itt a bibliai idezetben arrol van szo,hogy ne reszesitsunk semmilyen teremtett dolgot isteni tiszteletben,ne imadkozzunk azokhoz ne tiszteljuk istenkent,mint ahogyan ezt a pogany vallasokban teszik.A boldogulasunkat egyedul csak Istentol varhatjuk,csak Ohozza imadkozhatunk Jezus Krisztus nevében.(Persze ehhez hinni kell Jzusban is.)Sem a hold,sem a nap,sem a csillagok,sem valami amulettek es fetisek stb. nem segitenek semmit mivel ezek elettelen,tehetetlen egitestek es targyak.Isten pedig elo szemely,aki meg tudja hallgatni az imadsagot,es aki minden bajra orvossag.Még hogy az ember a gondolataival teremteni tud...latom te is belementel az Ordog jatekaba ezzel az ezoterikus New Age vallassal ami a jelen korban mar egeszen elerte a tetofokat.Pontosan ezt akarta a Satan.Gratulalok neked.
      Ha az emberek megertenek(a Szentirasbol),hogy a lathatalan vilagban(dimenziokban)egy oriasi harc folyik az emberert Isten es Satan kozott,akkor azt is nyilvan megertenék,hogy ki az,aki leuralja az elmejuket,amiert nem ertik a Szentirast,es igy nem tudnak azzal azonosulni sem.Isten megsemmisithetné a Satant(meg is fogja),csak hogy abban az esetben az emberek nem szabad akaratukbol térnének meg Istenhez.
      Az a bizonyos nagyboldogasszony es Maria(akit szuznek neveznek,ki tudja miert,amikor Jezusnak voltak fiu es lanytestverei Jozseftol) egy es ugyanaz.Egy kicsit korul kellene nezned vallas ugyben,nem gondoltal még erre?

      "A katolicizmus valóban mélyebbre viszi az emberiséget."
      Nyilvan a hamis tanitasaikat es magaviseletuket erted ez alatt te is.

      Whitelily

      Törlés
    3. Valóban élettelen lenne a Nap és a csillagok?
      A Napnak ciklusai vannak 14 évente (7 bő és 7 szűk esztendő).
      A Nap ÉLETtartamát kb. 14 milliárd évre becsülik. (Akkor most él vagy nem él?) Egy átlagos ember szíve egy élet során kb. 1 milliárdszor ver.
      A Napnak egészen véletlenül szintén 1 milliárd ciklusa van...:-)
      A Nap Fényt bocsájt ki magából. Mi a fény? Hullám. Mire használja a hullámokat/rezgéseket az emberiség? Információ közlésre. Tehát mit kapunk a Naptól? Brutális mennyiségű információt, amiből élet lesz...
      Élettelen égitesteknek vannak ciklusai, bocsátanak ki információkat magukból, éltetnek-e?
      Hiszek Krisztusban Nagyon is!
      Kicsit körül néznék vallás ügyben? :-) Folyton ezt teszem.
      Gondolom tisztában vagy vele, hogy Kárpát medencei visszajövetelünk első 300 évéről kb. 300 irat marad fent, melyek min. 1/3-áról kiderült, hogy hamisítvány. Ezeknek a papíroknak ráadásul a túlnyomó része Rómával foglalkozik. Biztos vagy a tudásodban? Biztos, hogy őskeresztény őseink Krisztustól eredeztették a megváltás tanát, hiszen vagy Sámánisták, vagy Manicheisták voltak? A római típusú kereszténységet itt erőltették rájuk.
      A Nagy Boldog Asszonyunk az Arvisurák szerint Ardvisura Anyahita volt, kinek VAN nevű fiának, Magya nevű fia köré gyűltek azok a békességre vágyó emberek, kiket Magyaroknak neveztek.
      Mindenki abban hisz, amiben szeretne. Én tiszteletben tartom a te hitedet, kérlek te is tedd ezt az enyémmel.

      Szép Napot!

      Törlés
  6. Mert a hit ellenkezője nem a hitetlenség, hanem a szándékosan terjesztett TÉVHIT.

    VálaszTörlés
  7. Ahelyett, hogy itt felváltva ostorozzátok a keresztény egyházat vagy saját népünket, inkább ezeket a szavakat kellene megfogadni:

    http://kuruc.info/r/4/94574/

    Vajon nálunk mikor lesz ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moonlight, azért vigyázz, az örök értékekÉRT TENNI, az oké lenne, de ebben a káoszban még HARCra buzdítani bármi ELLEN, nekem annyira nem tűnik pozitívnak, sőt.
      Sz.

      Törlés
  8. Milyen érdekes. Amikor egy ország egészséges s az emberek jól érzik magukat benne, a szekták távol maradnak, mint a sakálok a tábortűztől. De amikor fosztogató idegen hordák szállnak az országra, az emberek zöme szenved, a politikusok pedig egymást belezik (legalábbis úgy tesznek, mintha) és -láss csodát!- hírtelen megjelennek a szekták is a fosztogatók nyomaiban, olyasmiféle "megváltó" szövegekkel, hogy ez egy Isten által küldött megpróbáltatás stbstb s azok, akik hisznek (természetesen a szekta "tanításának") sikeresen tovább fognak jutni a mennyei örömök felé miközben a többiek az alacsonyabb "rezgésszínteken" fognak ragadni. Szekták = szellemi sakálok.

    VálaszTörlés
  9. "Szép napot!" véleményével jobban tudok azonosulni, mint a vallási fanatizmussal, vagy a Biblia dogmatikus értelmezésével. Az ősmagyarok napimádata mögött szerintem nyílvánvalóan az Isten helytartójának felismerése áll, a Boldogasszony hit mögött pedig a Földanya szeretete és tisztelete. A kettő együttes hite maga az Élet felismerése: az éltető napenergia (Fény) és az abból keltető anyaméh (Föld), tehát az Értelem és az Anyag (Anya) kettőssége, mely a fizikai lét alapja. Nincs itt semmilyen bálványimádat, hanem a polaritás felismerése, mely nem egyenlő az Istentagadással.

    Moon, nem tudom milyen JeHoVa tanúinak lenni, sem JaHVe, sem JHVH tanúinak, az utolsó emlékem ezen szekták egyik tagjáról, amikor az ajtónkon kopogtatott, bebocsáttatást követelt, és szórólapot vásároltatott ... volna. :)
    Nincs különösebb bajom velük, minden vallásból el lehet indulni, a fejlődési lehetőség adva van mindenkinek.

    A világvallásokat szép sorjában mind kisiklatták. Talán a leglátványosabb romlás a katolikus (egyetemes??) egyháznál figyelhető meg, a bebetonozott és szigorú szokásrendszerével, a Jézus tanításaival teljesen ellentmondó eszközrendszerével, stb..

    Nem hinném, hogy az előttünk álló új korban szükség lesz ilyen szervezetekre, intézményekre, mert a változás belülről indul kifelé.

    TT

    VálaszTörlés
  10. Jezus a Hegyi Beszédében tobbek kozott ezt mondta:

    "Boldogok akiket az igazsagert uldoznek,mert ovék a mennyek orszaga.
    Boldogok vagytok,ha énmiattam gyalaznak es uldoznek titeket es mindenfele rosszat hazudnak rolatok.Oruljetek es ujjongjatok,mert jutalmatok boseges a mennyekben,hiszen igy uldozték a profetakat is,akik elottetek voltak"(Mt5:10-11).
    A Biblia legutolso fejezetenek utolso szavai pedig ezek:
    "Aki igazsagtalan,legyen igazsagtalan ezutan is;es aki fertelmes,legyen fertelmes ezutan is;es aki igaz,(hisz Krisztus megvalto muveben)legyen igaz ezutan is;es aki szent,szenteltessek meg ezutan is.Es imé eljovok hamar es a jutalmam velem van,hogy megfizessek mindenkinek,amint az o cselekedete lesz.En vagyok az Alfa es az Omega,a kezdet es a vég az elso es az utolso.
    Boldogok,akik megtartjak az O parancsolatait,hogy joguk legyen az életnek fajahoz,es bemehessenek a kapukon a varosba.De kinn maradnak az ebek es a bubajosok,es paraznak es gyilkosok,es balvanyimadok es mind aki szereti es szolja a hazugsagot."

    Ezert hat,mivel ugy latom hogy ezen a blogon mindenki mindent jobban tud a Teremto Istennel,akinek en "csak" egy hozzatok kuldott eszkoze voltam,nem veszodom tovabb veletek,mert nem azt a feladatot kaptam,hogy piti ugyekrol vitatkozzam.Annyit még ehhez,hogy nem vagyok az Ortorony tarsasag tagja,vagyis nem tartozom a hazug Jehova"tanui" szektaba,de semmilyen ilyen-olyan keresztyen felekezetbe sem,egyszeruen egy Biblia hü keresztyen vagyok.

    Nagyon sajnalnam,ha Isten az arataskor konkolynak,es nem buzanak itélne majd benneteket(Maté 13:30).

    Whitelily

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Whitelily!

      A Teremtő Istennél senki sem tud többet, ezt te is tudod, ezt mindenki tudja. Az Ő szavait viszont emberek szerkesztették, formálták, cenzúrázták és sötét mágiákkal elfedték. Ezért nem elég "csak" a Bibliára figyelni, hanem muszáj a belső hangokat, a lelkünk igazságérzetét is követni...
      Amikor őseink visszajöttek a Kárpát medencébe csak röhögtek Róma idiotizmusán, hogy a Föld lapos és a Nap a Föld körül forog, pedig Róma ezért embereket is égetett...

      Tamás Evangéliuma:
      57. Jézus mondta: Az Atya Királysága hasonló az emberhez, akinek jó vetőmagja volt. Éjszaka eljött az ellensége és gyomot vetett a vetésbe. Az ember azonban nem engedte kiszedni a gyomot. Ezt mondta nekik: - Nehogy elmenjetek és kitépjük a gyomot és kitépjétek vele a gabonát is. Az aratás napján nyilvánvalóvá lesz majd a gyom. Akkor majd kitépitek és elégettetik.

      forrás:
      http://www.kincseslada.hu/egyazisten/news.php

      Szép Napot!

      Törlés
    2. "Ezert hat,mivel ugy latom hogy ezen a blogon mindenki mindent jobban tud a Teremto Istennel",

      Ennek ellenére mindenesetre ekkora butaságot még csak Te írtál ide, dogmatikus, szemellenzős látásmódod miatt teljesen félreértve, és piti ügyeknek látva,( de akkor miért érzed úgy, hogy bele kell szólnod? ) az itt folyó eszmecserét.
      És ez a pár megszólalásod itt, már vesződés velünk? :)
      Ugyhogy még ráadásul nem is ez a feladatod?
      Akkor miért ez az erőlködés?
      Én mindig azt mondtam, tegye mindenki a dolgát, javaslom neked is.
      Sz.

      Törlés
    3. "Boldogok akiket az igazsagert uldoznek,mert ovék a mennyek orszaga."

      Jól van Whitelily, akkor már csak azt áruld el, hogy mi az igazság!
      Tekintve, hogy ilyen jól kiismered magad a Bibliában, kérném idézni az idevágó részletet! ... ;)

      Ö.T.

      Törlés
  11. Whitelily, nem tudom melyik piti ügyekre gondoltál, mint vitatéma, de ha neked a blog témái piti ügyek, akkor hagyd meg nekünk kérlek hadd vitatkozzunk ezeken a piti ügyeken.
    Furcsának tartom továbbá, hogy az itteni szereplésed kb. 5 hozzászólásából kettő arról szólt, hogy nem maradsz itt tovább (nem alacsonyodsz le hozzánk?), ezért nézd el nekünk, ha nem is marasztalunk nagyon erősen. :)

    TT

    VálaszTörlés
  12. Húsvét alkalmából "gondolatébresztő" lenne ez a bejegyzés? Inkább okos -húsvéti- tojáskodás. Nem melleseleg méltatlan dolog belegázolni a katolikus hívők lelkébe ilyen okoskodással, különösen Húsvét alkalmából. Tényleg van némi jevoha tanú szaga ennek a bejegyzésnek.

    VálaszTörlés
  13. Lehet mondani rosszat minden egyház cselekedeteiről (én is mondtam már ilyesmit) és kifogásolni minden egyház dogmáját, illetve szertartásait, de valóban azt látjuk ha kinyitjuk a csipáinkat, hogy a dogmák már csak a szekták számára fontosak és talán ez is manapság, ami a leginkább jellemzi a szektákat. Mind a keresztény, budhista, muzulmán, shintoiszta és zsidó (betűsorrendben) irányzatok értelmesebb vezetői (nem mindegyik az, így a "nagy" vallásokon belül is vannak "szekták") nem a dogmára és a szertartásokra teszik a hangsúlyt, hanem arra, hogy a hit összekösse, nem pedig szétválassza az embereket. Nem kell mindenben a rosszat látni, különben nem vesszük észre, hogy igen is fejlődik az emberiség mindenféle mesterségesen keltett "ellenszelekkel" szemben is.

    János

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Jó Isten teszi a dolgát, szervezi az embereket és a lelkeket.:-)
      Ezért nem olyan fontosak már a vallások, a dogmák, rengeteg ember ezek nélkül is elkezdett (kiüresedett világunkban) a Krisztusi tanok, a szeretet útja felé fordulni, és szerencsére ezt az utat követik a helyi közösségekben a kispapok is. (Nem Erdő Péterre és társaira gondolok...)
      Mindenki érzékeli a változásokat, van olyan aki ettől megbolondul, és van aki ezt megpróbálja befogadni, van olyan aki világ végét várja, van aki "aratásra" készül, és van olyan aki az új aranykor kezdetét szeretné...

      Wass Albert:
      "És üzenem mindenkinek,
      testvérnek, rokonnak, idegennek,
      gonosznak, jónak,
      hűségesnek és alávalónak,
      annak, akit a fájás űz, és annak
      kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
      vigyázzatok és imádkozzatok!
      Valahol fenn a magas ég alatt
      mozdulnak már lassan a csillagok,
      s a víz szalad, és csak a kő marad,
      a kő marad…

      Maradnak az igazak és jók,
      a tiszták és békességesek,
      erdők, hegyek, tanok és emberek.
      Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

      Likasztják már fönn az égben a rostát,
      s a csillagok tengelyét olajozzák
      szorgalmas angyalok.
      És lészen csillagfordulás megint,
      és miként hirdeti a Biblia:
      megméretik az embernek fia,
      s ki mint vetett, azonképpen arat,
      mert elfut a víz, és csak a kő marad,
      de a kő marad."

      Szép Napot!

      Törlés
  14. egy vallástól voltaképpen furcsa dolog logikus dolgokat elvárni, hiszen eleve problémás, logikátlan alapkövekre épül fel az egész

    VálaszTörlés
  15. Láár András fantasztikus gondolatai:

    http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=8249338b7

    VálaszTörlés